Szakértőnk

Cseke-Kovács Zsófia

-Öltözködés-

Cseke-Kovács Zsófia

A Elég Jó Nők és a Zeka Styling alapítója, aki szín- és stílustanácsadóként 4 éve több ezer nőnek segít egy önazonosabb, színesebb ruhatár kialakításában.

Szakértőnk

Cseke-Kovács Zsófia

-Öltözködés-

Bemutatkozás

​Éveken keresztül vártam a csodára. A pillanatra, hogy minden összeálljon és „tökéletes” legyen. Nem lett. Pihennek a fiókban ez elkezdett, soha meg nem írt könyvek. Csinálták meg és vitték sikerre mások a vállalkozásokat, amik az én fejemben is megszülettek.

Mert vártam. Vártam arra, hogy valami tökéletes legyen. Az idő. Az élet. A körülmények.

Ismerős a helyzet?

Elegem lett. Hoztam egy döntést, és elkezdtem átalakítani a gondolodásmódom, hogy a kész jobb mint a tökéletes. Az Elég jó is jó.

Ezzel a női tudástárral és a hozzá kapcsolódó közösséggel abban szeretnék neked segíteni, hogy a tudatosságod fejlesztésével képes legyél elfogadni azt, hogy Elég vagy. 

Szeretnék egy olyan közösséget kovácsolni, ahol együtt erősítjük és támogatjuk egymást. Ahol nem gond, ha sikeres vagy, vagy éppen csak dolgozol rajta. Ahol nem gond az ha jól vagy, vagy ha éppen nem. 

Mellette pedig bevezetlek azokba az apró, öltözködéssel kapcsolatos trükkökbe, amikkel még önazonosabban és tudatosabban tudsz majd a próbafülkében állva választani. Szeretném, ha képes lennél egy olyan kombinálható, téged tükröző gardóbot kialakítani, aminek minden elemét használod.

Mi a szakterületed és miért? 

Szín- és stíustanácsadó vagyok és az Elég jó nők megálmodója, anyukája. A videókban engem láthatsz, mint ördög ügyvédjét és kérdezőt. 

Hogyan váltál azzá a szakértővé, aki most vagy?  Miért vagy hiteles abban amit csinálsz?

Érezted már azt, hogy láthatatlan vagy? Senki nem vesz észre, nem néz rád? Érezted magad szürkének, semmilyennek a terhesség után otthon maradva a pici gyermekeddel? Észrevetted, hogy a ruhásszekrényedet kinyitva csak fekete, szürke és sötétkék ruhák integetnek vissza neked? Én igen.

Két kislány anyukájaként én is végigéltem mindezt. Voltak éveim, amikor simán elmentél volna mellettem az utcán, rám sem pillantva. Aztán az én életemet gyökeresen megváltoztatta egy ajándékba kapott stílustanácsadás és vásárlás. A mindennapjaim és a fogasaim megteltek színekkel, formákkal és pozitív visszajelzésekkel. Akkor éreztem először,  mekkora hatalma van annak, ha az ember ruhásszekrényében helyre kerülnek a dolgok.

Anyukából újra Nő lettem. Kihúztam magam. Megszerettem Önmagam, minden apró hibám mellett. Én sem vagyok tökéletes, de megtanultam, hogy ne a hibáimat keressem a tükörképemen, hanem azokat a dolgokat, amiket szeretek magamon.

Mi a víziód? Mit szeretnél változtatni a világon, az országunkon a tudásoddal?

Szeretném, ha Magyarország utcái megtelnének színekkel és mosolygó, önmagukkal rendben lévő nőkkel.  A munkám lényege, hogy átadjam azt a tudást, aminek a segítségével Önmagad is boldogulhatsz majd a próbafülkékben állva.  Az a célom, hogy tükörbe nézve ne elkapd a tekinteted, hanem mosolyogj és megszeresd, amit látsz.

Mit szeretnél elmesélni magadról, mint  magánemberről? Nőről?

Két kislány anyukája vagyok, feleség és egy fekete labravalami gazdája. Szabadidőmben nagyon szeretek olvasni, a természetben sétálni, finomakat enni. Folyamatosan küzdök a nutellás üveg hívásával a kamránkból, de mivel nem szeretném félévente lecserélni a ruhatáram, próbálok ellenállni.

 

Facebook: https://www.facebook.com/zekastyling

Instagram: https://www.instagram.com/zeka_styling/

E-mail: info@zekastyling.hu

„ ”
Zsófi ajánlója